Az indukciós főzőlapokról

Tetszik Önnek a fent található képen az indukciós főzőlap? Nem csodáljuk, hiszen küllemében és használhatóságában a legkorszerűbb technológiákat vonultatja fel és ezt a csodálatos berendezést már az Ön konyhájában is könnyedén be lehet szerelni.

A főzőlap működése

A tűzhelyben található egy réztekercs beépítve a főzőlap felülete alá elektromágnes gyanánt. Mikor erre a tekercsre váltóáramot kapcsolunk, azaz bekapcsoljuk a főzőlapot, az áram áthaladása a réztekercsen, gyorsan váltakozó, más szóval oszcilláló mágneses mezőt hoz létre. Ha ennek a mágneses mezőnek a közelébe megfelelő méretű és minőségű vas alapanyagú készült edényt teszünk, akkor ebben az edényben elektromos áram fejlődik, megnő az ellenállás, így ellenállás-hőmérséklet keletkezik benne – vagyis az elektromágneses mező és az ellenállás hatására létrejön a főzéshez szükséges hőmennyiség. (Érdekességképpen megjegyezzük mindazoknak, akiknek az indukciós szó iskolás koruk tájáról ismerősnek tűnt, hogy ezen az elven, ennek a lehetőségnek a kihasználásával működnek a villanymotorok és a generátorok is!)

Az indukciós főzőlapok közvetlenül magukat az ételkészítéshez használt edényeket és így a bennük levő ételt melegítik fel. A lábas alja és a fala ad olyan meleget, olyan nagy felületen, amilyenen csak lehetséges, és így forralja fel a benne található ételt.

Vigyázat! A tűzhely lapja nem meleg, viszont a rajta álló edény nagyon forró lehet!

A hagyományos tűzhelyek először saját maguk melegszenek fel, és így adják le a hőt az edény aljának – gondoljunk az elektromos főzőlapok pirosan izzó, szinte világító főzőlapjaira, míg mindez nincs az indukciós főzőlapok esetében. Csak a jelzőfény mutatja, hogy be van-e kapcsolva, vagy sem?

A szabályozhatóság úgy történik, hogy csökkentik az áram erősségét, azaz növelik az ellenállást, így szinte azonnal és fokozatmentesen lehet elérni a kívánt hőmérsékletet. Itt látszik annak a fizikai törvényszerűsége, hogy nem mágneseződő anyagból készült edény nem melegszik fel rajta.

Milyen edénnyel főzhetünk indukciós főzőlapon?

Csak vasat, vastartalmú acélt tartalmazó és pontosan illeszkedő edényekkel főzhetünk az indukciós főzőlapon. Semmilyen olyan anyag nem tehető az indukciós főzőlapra, ami kerámiából, üvegből, alumíniumból, rézből, vagy műanyagból készül. De vajon meglevő fémedényei alkalmasak-e arra, hogy indukciós főzőlapra tehesse? Ennek vizsgálatát egyszerűsíti meg az a speciális kis mágnes, melyet mellékelni szoktak az indukciós főzőlapokhoz. Segítségével az edényeink ferromágnesességét könnyedén vizsgálhatjuk: ha az edény aljára tapad, akkor jó, ha leesik, akkor azt a lábost ne használjuk.

Az indukciós főzőlap kedvező tulajdonságai

Hihetetlenül magas hatásfok:

az indukciós főzőlap az elektromos felhasználást kb. 80%-os hatásfokkal képes melegítésre fordítani, ami a hagyományos rendszerű elektromos főzőlapok esetében sem képes az 50%- nál több teljesítményre. A gáz még ennél is kevesebb hasznosítású. Így az indukciós főzőlap energiatakarékos, és sokkal gyorsabban melegíti meg az ételt, mint az eddig ismert főzőlap típusok, melyek nem indukciós elven működnek. mi következik ebből? Kisebb villanyszámla, tisztább és gyorsabb konyhai munka.

Az energiafelhasználás hihetetlen precizitással változtatható, szabályozható. Ez azt is jelenti, hogy az alacsony és a rövid ideig tartó nagyon magas hőmérséklettel, olyan technikával is főzhetünk, mint eddig még soha sem. Sok híres séf csak indukciós főzőlapon hajlandó elkészíteni bizonyos ételeket, amiket máshol, más technológiával nem lehetne abban a minőségben.

Az indukciós főzőlap kiemelten biztonságos

Mint fentebb említettem, indukciós technológia használatával a főzőlap nem melegszik fel, így az égéses sérülések esélye is sokkal kisebb, mint mondjuk a kerámialapos tűzhelyek, vagy a hagyományos gázüzemű tűzhelyek esetében. Kisgyerekes háztartások számára nagyon fontos, de idős emberek is hasznát vehetik az indukciós főzőlapok kiemelkedő biztonságának.

Mégis ennyi kiemelkedően jó tulajdonsága ellenére miért nem terjed el szélesebb körben?

Itt is, mint annyi más új és korszerű technológia esetében az ár az, ami gátat szab a legtöbb háztartás számára annak, hogy rövid időn belül beszerezze az indukciós főzőlapot. A főzőlap vételi ára mellé hozzá kell számítani azt, hogy csak speciális edényekkel használható, így aki indukciós főzőlapot vesz, annak edényeket is újítania kell, a rég bevált és jól megszokott fazekai és lábosai sorra csődöt mondhatnak az indukciós főzőlapon.
Szóló főzőlap annak, aki az indukciós technológiát kipróbálná

Van azért megoldás annak, aki nem akar lemondani az indukciós főzőlapokkal járó előnyökről.

Nem kell egy egész indukciós tűzhelyet venni, árulnak szóló, egy edényes kis indukciós főzőlapot is ráhelyezhető edénnyel együtt, így aki csupán ki szeretné próbálni az energiatakarékos és kiemelkedően jól beszabályozható hőmérsékletű főzés előnyeit, az vegyen szóló indukciós főzőlapot, mondjuk a gáztűzhelye mellé és kísérletezzen bátran! Megéri.

Kategória: Tűzhely
Címkék: